A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Megint a kedélyeket borzolja Donald Trump: podcastert nevezett ki az FBI igazgatóhelyettesének
Egy podcast műsorvezetője lesz az FBI igazgatóhelyettese, aki elég jóban van az elnökkel már egy ideje.
Egy korábban a rendőrségnél dolgozó, két elnököt is védő podcaster lesz az FBI igazgatóhelyettese - jelentette be Donald Trump amerikai elnök vasárnap. Mint a BBC tudósítása szerint közölte, szerinte Dan Bingonó remek munkát fog végezni az FBI új vezetésében, emellett egy igazi hazafi, aki gyorsan rendet csinál majd.
Bonzingo korábban magát Trumpot is vendégül látta a műsorában, innen a régebbi ismeretség. Korábban a new york-i rendőrség és a titkosszolgálat kötelékében szoltált, feladatai közé tartozott George W. Bush és Barack Obama elnök személyi védelme. A inevezés ismét hatalmas felhördülést okozott, bár egyelőre nem akkorát, mint amikor az oltásellenes Robert Kennedy-t nevezte ki egészségügyi miniszternek.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







