A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Kiszivárgott, óriási szívességet tenne az oroszoknak Donald Trump: mire készül az amerikai elnök?
Az Egyesült Államok fontolóra veszi az Oroszország elleni szankciók enyhítését, miközben Donald Trump elnök a Moszkvával való kapcsolatok rendezésére és az ukrajnai háború lezárására törekszik. A Fehér Ház már utasította a külügyi és pénzügyi tárcát, hogy készítsenek egy listát a lehetséges engedményekről, amelyek egy szélesebb diplomáciai megállapodás részét képezhetik.
Az Egyesült Államok azon dolgozik, hogy kidolgozzon egy tervet az Oroszország elleni szankciók enyhítésére, miközben Donald Trump elnök célja a Moszkvával való kapcsolatok javítása és az ukrajnai háború lezárása - írja a Reuters.
A lap szerint a Fehér Ház utasította a Külügyminisztériumot és a Pénzügyminisztériumot, hogy állítsanak össze egy listát azokról a szankciókról, amelyeken enyhíthetnek. Az amerikai tisztviselők várhatóan a következő napokban tárgyalhatnak erről az orosz féllel egy szélesebb körű diplomáciai és gazdasági egyeztetés részeként. Források szerint a korlátozások először egyes szervezeteket és magánszemélyeket, köztük orosz oligarchákat érinthetnek.
A lap megjegyzi, hogy az úgynevezett opciós dokumentumokat a szankciós szakértők rendszeresen előkészítik, azonban az, hogy a Fehér Ház kifejezetten kérte ennek összeállítását, arra utal, hogy Trumpék valóban nyitottak az enyhítésre egy esetleges megállapodás érdekében.
Egy gazdasági egyezmény előtt Moszkva várhatóan ragaszkodna a szankciók enyhítéséhez. Egyelőre nem világos, hogy az Egyesült Államok mit kérhet ezért cserébe, de a lap szerint, ha Washington lazítana az orosz energiaszektorra vonatkozó korlátozásokon, az hozzájárulhatna az üzemanyagárak stabilizálásához – különösen abban az esetben, ha Trump szigorítaná az Irán elleni olajszankciókat.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Trump kiszámíthatatlanságát jól mutatja, hogy míg januárban újabb szankciókat helyezett kilátásba, február végén Putyin már jelezte, hogy Oroszország nyitott az együttműködésre, és ritkaföldfém-készleteiből amerikai vállalatoknak is szívesen értékesítene.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







