A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Kemény szavak érkeztek Ferenc pápától: halál és világot besötétítő árnyak - rossz felé haladunk?
Ferenc pápa kerekesszékben ülve megjelent a Szent Péter-bazilikában, és a főoltárnál imádkozott a nagyszombat esti virrasztás szertartása előtt.
Ferenc pápa nem sokkal a vigília kezdete előtt jelent meg a bazilikában. A hívők lelkes tapssal köszöntötték. A Szentszék közlése szerint az egyházfő közelségét kívánta kifejezni mindazokkal, akik szombat este és éjszaka virrasztáson vesznek részt. A pápa március 23-án tért vissza a Vatikánba, 38 napig tartó kórházi kezelés után, és első alkalommal április 6-án jelent meg a hívők között a betegeknek szentelt jubileumi ünnepen, majd április 10-én a Szent Péter-bazilikában imádkozott, április 12-én pedig a Santa Maria Maggiore-bazilikát kereste fel.
Virágvasárnap a Szent Péter téren bemutatott mise végén köszöntötte paptársait és a hívőket a szabadtéri oltárnál, majd nagycsütörtökön a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott. A Szentszék szombat délutáni közlése szerint Ferenc pápa a húsvétvasárnapi ünnepi mise végén szokásos Urbi et Orbi áldáson is jelen kíván lenni.
A szombat esti szertartás a csendbe és sötétbe borult Szent Péter-bazilikában kezdődött. A vigíliát vezető Giovanni Battista Re, a bíborosi kollégium dékánja a bazilika előcsarnokában megáldotta a tüzet, és előkészítette a húsvéti gyertyát: tömjénszögeket szúrt bele, valamint belevésett egy keresztet, az alfa és omega betűt, továbbá az idei évszámot.
Amikor a bazilika fényeit felkapcsolták, megszólaltak az addig néma harangok. A szertartáson három felnőttet részesítettek a keresztség szentségében. Ferenc pápa homíliáját felolvasták. Az egyházfő reményt sürgetett az emberek életében és a világban, azt hangoztatva, hogy a remény a jelszava a most zajló jubileumi szentévnek is. A pápa úgy vélekedett, mindannyiunk élete sugározhat reményt, amelyhez elegendő néhány szó vagy apró hétköznapi gesztus.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jelenlétünk adjon reményt "azoknak, akikből hiányzik az Úrba vetett hit, akik elveszítették az utat, feladták, vagy a hátuk meggörbült az élet terhe alatt, annak, aki egyedül van vagy bezárkózott saját fájdalmába, minden szegénynek és elnyomottnak, a megalázott és meggyilkolt nőknek, a soha meg nem született és bántalmazott gyermekeknek, a háború áldozatainak" - szerepelt a beszédében. "Nem ünnepelhetjük a húsvétot, ha figyelmen kívül hagyjuk a szívünkben hordozott sötétséget és a halálnak a világot gyakran besötétítő árnyait" - hangoztatta Ferenc pápa homíliája. A hagyomány szerint a pápa húsvétvasárnapi beszédének központi témája is a béke lesz a világ konfliktusok dúlta térségeinek felsorolásával.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







