A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Donald Trump amerikai elnök a US Open után beszélt arról, hogy napokon belül új szintre léphetnek az orosz–ukrán háborút lezáró tárgyalások. A politikus szerint Putyinnal is hamarosan egyeztet, mert elérkezett az idő, hogy pont kerüljön a konfliktus végére, írja a Portfolio.
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a New York-i US Open tenisztorna után nyilatkozott az újságíróknak, amikor szóba került az orosz–ukrán háború. Az elnök kifejtette: nem elégedett a jelenlegi helyzettel, és szerinte elérkezett az idő a konfliktus lezárására.
Trump szerint már a következő napokban felpöröghetnek az események. Mint mondta, több európai vezető is Washingtonba érkezik, hogy az amerikai fővárosban egyeztessenek a békéről. Pontos neveket nem említett, de hangsúlyozta: komoly diplomáciai tárgyalások előtt állnak.
A nyilatkozat közvetlenül azután hangzott el, hogy Kijevet vasárnap hajnalban jelentős dróntámadás érte. Trump ennek kapcsán kijelentette: biztos abban, hogy az orosz–ukrán helyzetet meg fogják oldani. „Hamarosan beszélni fogok Putyinnal. Figyeljenek, meg fogjuk csinálni. Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk oldani” – fogalmazott.
A békefolyamatok 2025 augusztusában gyorsultak fel, amikor Trump egy alaszkai katonai bázison találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Nem sokkal később Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is Washingtonba utazott egy európai delegációval, hogy részt vegyen a tárgyalásokon. Bár azóta Moszkva és Kijev között is felmerült egy-egy személyes csúcstalálkozó ötlete, erre egyelőre nem került sor.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Címlapi kép: Steve Helber, MTI/MTVA
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában








Aha ..
Bertalan