Európa versenyképességét elsősorban a belső piac szétaprózódása fékezi, miközben a magyar gazdaság termelékenységi gondok miatt növekedési csapdába került.
Donald Trump amerikai elnök szombaton közösségi oldalán bejelentette: készen áll arra, hogy jelentős szankciókat vezessen be Oroszország ellen, ha az összes NATO-tagállam egyetért vele, elkezd hasonlóképpen cselekedni, és ha az összes NATO-tagállam beszünteti az olajvásárlást Oroszországtól.
"Mint tudják, a NATO győzelem iránti elkötelezettsége messze nem éri el a 100 százalékot, emellett az orosz olaj vásárlása egyesek részéről szintén megdöbbentő! Nagyban gyengíti az önök (NATO-tagállamok) alkupozícióját Oroszországgal szemben. Én mindenesetre készen állok lépni, ha önök is így tesznek. Csak mondják meg, mikor?" - írta az amerikai elnök a Truth Social nevű közösségi oldalán.
Az amerikai elnök felvetette, hogy nagy segítséget jelentene "ennek a halálos, de képtelen háborúnak a befejezése érdekében", ha az orosz olajvásárlás beszüntetése mellett a NATO-tagállamok együttesen 50-100 százalékos vámot vetnének ki Kínára, amit majd az Oroszország és Ukrajna közötti háború lezárultával teljes mértékben visszavonnának. Szavai szerint Kína "erős ellenőrzést gyakorol, sőt fogja Oroszországot", és ezek a magas vámok meg fogják törni ezt a kézben tartást.
Ez nem Trump háborúja, (sohasem kezdődött volna el, ha én lettem volna az elnök), ez Biden és Zelenszkij háborúja. Csak azért vagyok itt, hogy segítsem megállítani, és ezzel megmenteni oroszok és ukránok ezreinek az életét (csak a múlt héten 7118-an haltak meg, őrület!)
- hangsúlyozta, hozzátéve: amennyiben a NATO megfogadja a tanácsát, a háború gyorsan véget érhet, de ha nem így tesznek, azzal az ő idejét, országa idejét, energiáját és pénzét pazarolják. Az amerikai elnök bejegyzése azután született, hogy szerdán hajnalban hivatalos lengyel közlések szerint 19 orosz légi eszköz, drónok és egy rakéta repült be a lengyel légtérbe, melyek közül többet sikerült lelőni. Az incidens miatt lengyel kérésre összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa. Eközben az amerikai kongresszusban egy újabb, az Oroszország elleni szankciókat szigorító törvényjavaslat előkészítése zajlik.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







