Óriási katasztrófára derült fény: milliókat érint a dolog, ezt 100 év is kevés helyrehozni

Nemrégiben arról írtunk, hogy Magyarország mára Európa egyik legszélsőségesebb vagyonilag koncentrált társadalmává vált: a leggazdagabb 10 százalék kezében összpontosul a vagyon döntő hányada. Friss, nemzetközi adatok szerint hazánk vagyoni egyenlőtlensége az egész EU-ban a legmagasabb, és világszinten is jelentős. Ha pedig a fejlődő országokra tekintünk, még brutálisabb egyenlőtlenségeket találunk.  

A magyarok többségének (még a társadalom alsó regisztereiben található honfitársaiknak is) nehezen elképzelhető, hogy napi 700 forintból kellene megélnünk. Pedig ez a kegyetlen valóság közel 700 millió ember számára világszerte, akik extrém szegénységben élnek. A legnagyobb részük – nagyjából kétharmaduk – Afrika szubszaharai térségében él, és ha minden, törékeny vagy konfliktus sújtotta országot figyelembe veszünk, az arány háromnegyedre nő.

Ráadásul, bár népszerű vélekedés, hogy az idő múlásával a gazdasági kiszolgáltatottság miatti szenvedés folyamatosan az idő múlásával folyamatosan csökken a világban, ez nem teljesen igaz. Az utóbbi években ugyanis a fejlődés megtorpant. A lassú gazdasági növekedés, a COVID–19 járvány visszavetései és a fokozódó instabilitás együttesen hozzájárultak a helyzet romlásához.

A szegénység azonban többet jelent, egyszerű pénzhiánynál. Éhezést, alultápláltságot, oktatáshoz és alapvető szolgáltatásokhoz való korlátozott hozzáférést, társadalmi kirekesztést és a döntéshozatalból való kizárást is magában foglal. A 2015-ös adatok szerint több mint 736 millió ember élt a nemzetközi szegénységi küszöb alatt.

Még a világjárvány előtt is a Föld lakosságának körülbelül 10%-a extrém szegénységben élt, miközben alapvető szükségleteit – egészségügy, oktatás, tiszta víz – is alig tudta kielégíteni. A nők és a gyermekek aránytalanul nagyobb mértékben érintettek: minden 100, 25–34 éves szegénységben élő férfira 122 nő jutott, továbbá 160 millió gyermek esetében valószínűsítették, hogy 2030-ra is ebben a helyzetben maradnak– írja a The Guardian cikke.

Mindeközben a világ elitjének vagyona töretlenül nő. Egy korábbi cikkünkben nemrég megírtuk, hogy 1995 és 2023 között a globális magánvagyon 342 billió dollárral nőtt – nyolcszor gyorsabban, mint a közvagyon, amely ugyanebben az időszakban csupán 44 billió dollárral bővült. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Súlyos, ami kiderült a magyar gazdaságról: erről eddig kevesen beszéltek, mindent megváltoztat

A bruttó hazai termék évtizedek óta a gazdasági teljesítmény legfőbb mércéje, pedig valójában csak egy szeletét mutatja meg annak, hogyan élnek az emberek egy országban.

Minden évben javul egy kicsit a helyzet – vagy mégsem?

A COVID–19 világjárvány drámai fordulatot hozott: évtizedek óta először nőtt ismét az extrém szegénységben élők száma. A gyermekkori védőoltások, az országok közötti jövedelmi egyenlőség és más kulcsfontosságú területek évtizedes előrelépése egy csapásra megtört. 2020-ban 71 millióval több ember élt extrém szegénységben, mint egy évvel korábban – ez volt a legnagyobb visszaesés a globális szegénység csökkentésében több évtized óta.

Pedig volt idő, amikor a világ hatalmas lépéseket tett a szegénység felszámolása felé. 1990 és 2014 között több mint egymilliárd ember került ki az extrém szegénységből, a globális arány évente átlagosan 1,1 százalékponttal csökkent. Ez a lendület azonban 2014 után lelassult, és a járvány kitörésével újra megtorpant.

A cél – az ENSZ fenntartható fejlődési céljai szerint – világos: 2030-ra véget vetni a szegénységnek minden formájában. Azonban a jelenlegi előrejelzések borúlátóak: a következő évtizedben még több mint 600 millió ember élhet extrém szegénységben.

A 2050-es ígéret és a kételyek

Az biztos, hogy időről időre felmerülnek merész jóslatok a szegénység jövőjéről. Egy korábbi gazdasági előrejelzés például azt vetítette előre, hogy a világ akár 2050-re megszabadulhatna az extrém szegénységtől. A számítások szerint az alacsony és közepes jövedelmű országokban várható gyors gazdasági növekedés stabil munkahelyeket és magasabb béreket hozhatna, így egyetlen ország sem maradna a „low-income” kategóriában.

A modell azt mutatta, hogy a napi 2,15 (kb. 700 Ft) dollárnál kevesebből élők aránya világszerte 8%-ról akár 2% alá is csökkenhetne, Afrikában pedig 29%-ról 7%-ra. A jóslat szerint 2050-re a világ több mint kétharmada napi 10 dollárnál is többet keresne.

Csakhogy a valóság makacsabb. Bár a számítások optimisták, a feltétel egyértelmű: „mindenkinek a helyes irányba kellene lépnie”. Ez pedig az elmúlt évszázad tapasztalatai alapján ritkán történt meg következetesen. Még a leggazdagabb országokban is – mint az Egyesült Államok vagy az Egyesült Királyság – marad tartós szegénység, éhezés, hajléktalanság és elégtelen egészségügyi ellátás.

A puszta gazdasági növekedés önmagában nem jelent automatikus megoldást. Ha így lenne, a magas jövedelmű országokban nem lenne szükség élelmiszerbankokra, és nem élnének gyerekek éhesen. A társadalmi egyenlőtlenségek, a gyenge szociális rendszerek és a politikai döntések minősége mind meghatározzák, hogy a növekedés gyümölcsei eljutnak-e azokhoz, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Ezért sok szakértő óvatos: lehet, hogy nemcsak a 2050-es célkitűzés elérhetetlen, de egy teljes évszázad sem biztos, hogy elegendő lesz a szegénység végleges felszámolásához. És a kérdés nyitott marad: vajon milyen tényezők fognak végül dönteni a globális szegénység sorsáról?

Afrika gazdasági integrációja évtizedek óta a kontinens vezetőinek és közgazdászainak egyik legfontosabb célkitűzése. Bár az Afrikai Kontinentális Szabadkereskedelmi Térség (AfCFTA) létrehozása 2021-ben történelmi lépést jelentett a belső piacok összekapcsolása felé, a valódi áttöréshez sok szakértő szerint nem elég a vámtarifák leépítése vagy a politikai szándék. A döntő tényező a kereskedelemfinanszírozás hozzáférhetősége és hatékonysága lehet.

Lehetséges-e megszüntetni a globális szegénységet?

A Világbank friss jelentése kijózanító képet fest: a jelenlegi lassú tempó mellett több mint egy évszázadba telhetne megszüntetni a szegénységet úgy, ahogy azt a világ közel fele megéli – vagyis napi 6,85 amerikai dollárnál (kb. 2 466 Ft) kevesebből élve. Ez a küszöbérték főként a felső-közepes jövedelmű országok számára mérvadó, és a ráta gyakorlatilag alig változott 1990 óta, részben a népességnövekedés miatt.

Sőt: az adatok szerint csak az extrém szegénység felszámolása is elérhetetlennek tűnik 2030-ra. A Világbank szerint ehhez is három évtized vagy még több kellene, mivel jelenleg közel 700 millió ember (a világ 8,5%-a) él ilyen körülmények között, és 2030-ra is várhatóan 7,3% marad ebben a kategóriában. A probléma főként a tartósan alacsony növekedésű és sérülékeny országokban, különösen a szubszaharai Afrikában koncentrálódik.

A globális jóléti szakadék (Global Prosperity Gap) csökkentése is megtorpant a járvány óta. Ahhoz, hogy a világ elérje a magas jövedelmű országok minimális jóléti szintjét – napi 25 dollárt (kb. 9 000 Ft) – az átlagos jövedelmeknek világszinten ötszörösükre kellene nőniük.

A jelentés hangsúlyozza: a szegénység csökkentéséhez nem elég a gazdasági növekedés, annak fenntarthatónak és kevésbé szén-dioxid-intenzívnek kell lennie. Míg az extrém szegénység felszámolása viszonylag kis környezeti áldozattal járna, a magasabb életszínvonal (például a 6,85 dolláros – kb. 2 466 Ft – küszöb elérése) jelentősen növelheti a kibocsátásokat. Ezért minden jövedelmi szinthez illeszkedő, testreszabott politikákra van szükség:

• Alacsony jövedelmű országokban: munkahelyteremtés, humántőke-fejlesztés, szolgáltatásokhoz és infrastruktúrához való hozzáférés bővítése, ellenállóképesség növelése.
• Közepes jövedelmű országokban: a jövedelem növelése a sokkokkal szembeni sebezhetőség csökkentésével, és a növekedés szénintenzitásának mérséklése.
• Magas jövedelmű országokban: kibocsátáscsökkentés mellett a munkanélküliség és a rövid távú társadalmi költségek enyhítése, különösen a szegénységben élő vagy arra hajlamos rétegek körében.

A Világbank világossá teszi: a megszokott, „üzlet mint eddig” megközelítés nem fog működni. Nemcsak nem fogjuk elérni a 2030-as célt, de a jelenlegi trendek alapján még egy évszázad is kevés lehet – hacsak nem változtatunk radikálisan azon, hogyan közelítjük meg a szegénység, a jólét és a bolygó védelmének összekapcsolt kihívásait.

A probléma gyökerei

Az afrikai kis- és középvállalkozások (KKV-k) – amelyek a kontinens gazdasági motorjának számítanak – gyakran szembesülnek azzal, hogy hiányoznak a likviditási és kockázatkezelési eszközeik a határokon átnyúló kereskedelemhez. Pénzügyi háttér nélkül nem tudnak biztonságosan exportálni, importálni vagy beruházni, így kimaradnak a regionális piacok nyújtotta lehetőségekből. Márpedig Afrika gazdasági ereje abban rejlik, hogy belső kereskedelmét és feldolgozóiparát erősítse, ezzel csökkentve a külső függőséget.

A számok azt mutatják, hogy van elmozdulás: 2023 végére az afrikai országok közötti kereskedelem értéke elérte a 192,2 milliárd dollárt, szemben az előző évi 186,3 milliárddal. Ennek egyik fő motorja éppen a kereskedelemfinanszírozás bővülése volt - hangsúlyozza a Project Syndicate cikke.

Digitális megoldások és új pénzügyi eszközök

Afrika jelenlegi részesedése a világkereskedelemből mindössze 3% körüli, miközben gazdasága az egyik leggyorsabban növekvő: a GDP-bővülés 2025-ben elérheti a 4%-ot. A potenciál tehát óriási, de az akadályok is jelentősek. A gyenge banki infrastruktúra, a magas tranzakciós költségek és a pénzügyi innováció hiánya sok vállalkozást kirekeszt a nemzetközi piacokról.

Az áttörést többek között a digitális fizetési rendszerek hozhatják meg. A Pán-afrikai Fizetési és Elszámolási Rendszer (PAPSS) már három év alatt 17 jegybankot és több mint 150 kereskedelmi bankot kapcsolt össze. Emellett a kínálatbővítés olyan eszközökkel, mint a beszállítói láncfinanszírozás, a kereskedelmi hitelbiztosítás vagy az exportfaktoring, jelentősen csökkentené a KKV-k kitettségét.

Az Afrikai Export-Import Bank (Afreximbank) becslései szerint a kontinens kereskedelemfinanszírozási hiánya mintegy 100 milliárd dollár. Ha ezt a rést sikerülne betölteni, az afrikai termékek helyben válthatnák ki a jelenlegi import nagy részét, ezzel növelve az önellátást és az értékteremtést.

Infrastrukturális és intézményi háttér

A pénzügyi ökoszisztéma fejlesztése szorosan összefügg az infrastrukturális beruházásokkal. Afrika éves infrastrukturális igénye 130–170 milliárd dollárra tehető, amely kikötők, közutak és digitális hálózatok fejlesztését foglalja magában. A kereskedelemfinanszírozás tehát nem helyettesíti, hanem kiegészíti a fizikai infrastruktúrát, miközben ösztönzi annak kiépítését is.

A kormányoknak kulcsszerepük lesz abban, hogy partnerségeket alakítsanak ki a magánszektorral és a fejlesztési pénzintézetekkel. Az új, innovatív pénzügyi termékek elterjesztése, a kockázatmegosztási mechanizmusok kialakítása és a globális pénzügyi rendszer reformjához való hozzájárulás egyaránt szükséges ahhoz, hogy Afrika hosszú távon önálló és versenyképes legyen.