A megállapodás nyomán a brit védelmi ipar kedvezményes helyzetbe kerülhetne az ukrán fegyverbeszerzéseknél.
Látványos rendőri üldözés zajlott péntek éjjel Budapesten: egy 27 éves sofőr Csepelről indult menekülni, miután a rendőrök igazoltatni akarták.
Az autó nyomában nyolc rendőrautó haladt, az üldözés során több kerületet is érintettek, majd az M51-esen a forgalommal szemben közlekedett, az M0-son pedig Csepel felé hajtott vissza.
A mintegy 20 perces, 50 kilométeres hajsza Szigetszentmiklóson ért véget, ahol a jármű egy betontömbnek ütközött. A sofőr könnyebb sérülést szenvedett, a mentők kórházba vitték. Kiderült, hogy eltiltás hatálya alatt vezetett, ezért közúti veszélyeztetés és egyéb bűncselekmények miatt indult ellene eljárás.
Az autó utasa, egy 20 éves nő a gyorsteszt szerint kokaint fogyasztott, őt kábítószer-birtoklás miatt hallgatták ki a rendőrök.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







