A Kreml nyitva hagyta a béke lehetőségét, de nem árulta el, mit vár Kijevtől – nyugati elemzők szerint a feltételek sokkolóak lehetnek.
Olyan pofont kapott Donald Trump, amire nem volt felkészülve: ezt a helyzetet vajon hogyan fogja kezelni?
Újabb fegyveres összecsapások robbantak ki Thaiföld és Kambodzsa között a vitatott határterületen, a Donald Trump által közvetített tűzszüneti megállapodás ellenére. A konfliktusban eddig négy kambodzsai civil és legalább egy thai katona vesztette életét - írta meg a The Guardian.
Thaiföld légicsapásokat indított a kambodzsai határ mentén, miután hétfő reggel egy thai katona életét vesztette, négy pedig megsebesült a határvidéken zajló harcokban. A thai légierő közlése szerint katonai célpontokat támadtak több területen, és azzal vádolták Kambodzsát, hogy nehézfegyvereket vonultatott fel és átcsoportosította harci egységeit.
Kambodzsa védelmi minisztériuma Thaiföldet hibáztatta az eszkalációért, állításuk szerint a thai erők támadást indítottak csapataik ellen, és Kambodzsa nem válaszolt a "több napos provokációra". Neth Pheaktra kambodzsai információs miniszter szerint négy kambodzsai civil vesztette életét Oddar Meanchey és Preah Vihear tartományokban.
Hat héttel ezelőtt Trump közvetítésével írtak alá tűzszüneti megállapodást a júliusban kirobbant ötnapos háború lezárására, amelyben legalább 48 ember halt meg és 300 000 kényszerült otthona elhagyására. A megállapodás ellenére a feszültség továbbra is magas maradt, mindkét fél a másik oldalt vádolta a tűzszünet megsértésével, Thaiföld pedig novemberben bejelentette, hogy felfüggeszti a megállapodást.
Chaiyapruek Duangprapat tábornok, a thai hadsereg vezérkari főnöke szerint céljuk Kambodzsa katonai képességeinek megbénítása, hogy hosszú távon semlegesítsék a fenyegetést. Hun Sen korábbi kambodzsai miniszterelnök, aki továbbra is rendkívül befolyásos és a jelenlegi vezető, Hun Manet apja, önmérsékletre szólította fel országa erőit, bár szerinte Thaiföld megpróbálja "megtorlásra kényszeríteni" őket.
Anutin Charnvirakul thai miniszterelnök televíziós beszédében kijelentette, hogy országa nem akar erőszakot és tagadta, hogy ők kezdeményezték volna a konfliktust. Hozzátette: "Thaiföld azonban nem tűri el szuverenitásának megsértését, és ésszerűen, a béke, a biztonság és az emberiesség elveit tiszteletben tartva fog eljárni."
A thai hatóságok szerint több mint 385 000 civilt utasítottak a határterületek elhagyására négy tartományban, közülük mintegy 50 000-en már menedékhelyekre távoztak. A kambodzsai oldalon is menekülnek a falvak lakói, az ország tájékoztatási minisztériuma szerint 1157 családot evakuáltak biztonságos területekre.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Anwar Ibrahim maláj miniszterelnök, aki segített közvetíteni az eredeti tűzszünetet, önmérsékletre szólította fel Thaiföldet és Kambodzsát, figyelmeztetve, hogy a harcok veszélyeztetik "a két szomszéd közötti kapcsolatok stabilizálására irányuló gondos munkát". Anwar, aki a regionális ASEAN-blokk elnöke, felszólította mindkét felet, hogy "tanúsítsanak maximális önmérsékletet, tartsák fenn a kommunikációs csatornákat és teljes mértékben használják ki a meglévő mechanizmusokat".
A két ország közötti határvita több mint egy évszázadra nyúlik vissza, amikor Franciaország, amely 1953-ig megszállva tartotta Kambodzsát, először térképezte fel a szárazföldi határt. A több mint 817 kilométer hosszú határ mentén az évek során többször is konfliktus robbant ki, amit a nacionalista érzelmek is szítottak.
Amikor a thai miniszterelnököt Trump közvetítéséről és Anwar önmérsékletre való felhívásáról kérdezték, Anutin Charnvirakul azt válaszolta az újságíróknak, hogy senki ne mondja meg országának, hogy "gyakoroljon önmérsékletet vagy álljon le - ezen a ponton már túl vagyunk". Hozzátette: "Ha azt akarják, hogy véget érjen a konfliktus, mondják meg az agresszornak, hogy álljon le."
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







