A fesztivál Budapesten és 10 vidéki városban zajlott, 250-nél is több vetítéssel és háttérbeszélgetéssel.
Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiájának titkos változata az Európai Unió gyengítését és nacionalista pártok támogatását szorgalmazza, ami komoly feszültséget okozhat a transzatlanti kapcsolatokban. Ráadásul az iratban Magyarországot is úgy említik, mint akit "jobb lenne kiléptetni az EU-ból".
Az Egyesült Államok múlt csütörtökön nyilvánosságra hozott nemzetbiztonsági stratégiája szerint Washington érdeke lenne migrációellenes, nacionalista pártok támogatása Európában az "ellenállás kultiválása" érdekében. A nyilvános dokumentum már önmagában is kritikus hangnemet üt meg az európai kormányokkal szemben, amelyeket önbizalomhiánnyal vádol Oroszországgal szemben, valamint a demokratikus alapelvek figyelmen kívül hagyásával és az ellenzék elnyomásával.
A Defense One védelempolitikai szakportál információi szerint azonban létezik egy hosszabb, korlátozott terjesztésű változat is, amely még ellenségesebb álláspontot képvisel az Európai Unióval szemben, sőt, annak felbontását célozza meg - szúrta ki a Telex. A portál szerint a dokumentum Ausztriát, Magyarországot, Olaszországot és Lengyelországot olyan országokként azonosítja, amelyekkel "szorosabban együtt kell működni... abból a célból, hogy leválasszuk őket [az Európai Unióról]".
A bizalmas változat azt is hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államoknak "olyan pártokat, mozgalmakat, értelmiségieket és kulturális szereplőket kell támogatnia, akik a szuverenitást és a hagyományos európai életforma megőrzését, helyreállítását akarják".
Figyelemre méltó az is, hogy az új amerikai stratégia Oroszország tetszését is elnyerte, ami további kérdéseket vet fel Washington európai szövetségeseivel való kapcsolatának jövőjéről.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Boldogság 2025
Ahhoz, hogy pontos képet kapjunk arról, hogyan változott a magyarok boldogságszintje 2025-ben, szükségünk van a Te véleményedre is. Töltsd ki rövid, anonim kérdőívünket, és segíts abban, hogy közösen megértsük, milyen tényezők formálják a mindennapi elégedettségünket. Az eredményeket hamarosan részletes elemzésben mutatjuk be!
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







