A NASA április elején tervezi elindítani az Artemis II küldetést, melynek keretében több mint 50 év után először repülnek majd ismét űrhajósok a Hold körül.
Elképesztő csúcsfegyvert vetett be az Egyesült Államok: ezért vált működésképtelenné az orosz légvédelem?
Donald Trump amerikai elnök egy interjúban elárulta, hogy az Egyesült Államok egy titkos, „A Zavaró" nevű elektronikai fegyverrendszert vetett be Venezuela ellen, amely képes volt teljesen megbénítani az ország orosz és kínai gyártmányú légvédelmi rendszereit - tudósított a Portfolio.
A New York Post értesülései szerint Donald Trump részleteket osztott meg egy eddig ismeretlen amerikai katonai technológiáról, amelyet egy Venezuela elleni művelet során alkalmaztak. Az elnök által „A Zavaró" néven emlegetett rendszer pontos működéséről és hivatalos megnevezéséről Trump nem árulhatott el további információkat.
„A Zavaró. Nem beszélhetek róla. Szeretnék, de nem lehet. Soha nem tudták kilőni a rakétáikat. Orosz és kínai rakétáik voltak, egyet sem tudtak kilőni. Bementünk, ők megnyomták a gombokat, és semmi nem működött. Mindent előkészítettünk" – mondta az amerikai elnök a titkos fegyverrendszerről.
Az elnöki nyilatkozat eredeti kontextusa szerint Trumpot valójában egy másik katonai eszközről kérdezték az újságírók. A feltételezések szerint az amerikai haderő egy új típusú akusztikus fegyverrel hatástalaníthatta Nicolás Maduro venezuelai elnök személyi védelmét. Trump válasza azonban nem erre a feltételezett akusztikus fegyverre reagált, hanem egy másik, eddig nem ismert elektronikai hadviselési eszközről számolt be, amely a légvédelmi rendszerek ellen bizonyult hatékonynak.
Váratlan alkut kötött Zelenszkij a britekkel: ez a filléres trükk törhet borsot Oroszország orra alá
A brit fővárosban Keir Starmer miniszterelnökkel egy új védelmi partnerségről állapodott meg, amelynek középpontjában az olcsó támadó drónok elleni védekezés áll.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







