A biztosítási egyesületek elődei már az ókorban megjelentek, igaz akkor még nem így hívták őket és a funkciójuk is alapvetően más volt. Az egyesületek jelentőségéről és néhány tévhit eloszlatásáról kérdeztük Lilli Róbertet, a Közlekedési Biztosító Egyesület ügyvezető igazgatóját.
Pénzcentrum: Mi a biztosító egyesületek szerepe Európában és Magyarországon?
Lilli Róbert: Ősi kínai, római és bizánc kori előzmények után az első modern biztosító egyesületek Európában a 17.-18. században születtek.
Ma Európa kb. 7200 biztosítójának 2/3-a egyesület vagy egyesület tulajdona. 2004-ben az európai biztosítók hazai díjbevételének kb. 1/4-e egyesületi biztosítók vagy leányvállalataik bevétele. Az európai biztosító egyesületek a "nem-életbiztosítások" terén rendelkeznek az átlagosnál nagyobb részesedéssel.
Az egyesületek díjbevétele 2006 végén a teljes magyar biztosítási piac díjbevételének 2,5%-át adta. A KGFB piacon a magyar egyesületek díjbevétel alapján számított részesedése 2006 végére meghaladta a 10%-ot.
Pénzcentrum: Milyen nemzetközi szervezetei vannak az egyesületeknek?
Lilli Róbert: Az európai egyesületek két európai szintű érdekvédelmi szervezetbe (AISAM, ACME) tömörülnek.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
AISAM - Biztosító Egyesületek Nemzetközi Szövetsége - 1964-ben európai biztosító egyesületek alapították. Jelenleg 23 országból 161 egyesület a tagja. Központja Amszterdamban van.
Az AISAM tagok körülbelül 180.000 embert foglalkoztatnak és több mint 60 millió embert biztosítanak világszerte!
További részletek a Net Média Zrt. gondozában megjelent Biztosításmagazin 2007-ben. Egy kiadvány, amelyből szinte mindent megtudhat a hazai biztosításpiacon található konstrukciókról.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







