-3 °C Budapest

Elhunyt Sas József

MTI
2021. január 17. 10:09

A kabarékirály 82 éves volt.

Elhunyt 82 éves korában Sas József Jászai Mari-díjas színészművész, rendező, színházigazgató - közölte vasárnap felesége. A tájékoztatás szerint Sas Józsefet hosszan tartó, súlyos betegség után érte a halál.

A művész Polacsek József néven született Békéscsabán 1939. január 3-án. 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, ezután a Győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Később tagja volt a Békés Megyei Jókai Színháznak, a Pécsi Nemzeti Színháznak,

A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének, majd a kecskeméti Katona József Színháznak. A Mikroszkóp Színpad művésze 1973-tól lett, 1985 és 1993 között, majd 1998 és 2009 között a színház igazgató-rendezőjeként dolgozott. Közben művészeti vezető-főrendezője, állandó közreműködője volt a rádió- és tévékabaréknak, több nagylemeze jelent meg, számos önálló estet írt és adott elő.

Művészetét több alkalommal is elismerték, többek között Jászai Mari-díjat (1981), Karinthy-gyűrűt kapott (1982), megkapta az érdemes és kiváló művész címet (1985-ban és 2003-ban) is. Mindezek mellett Radnóti Miklós antirasszista díjjal és Erzsébet-díjjal is tüntették és több más elismerést is átvehetett.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Főbb rendezései: Valami változik, Jó párt holtig tanul, Csak semmi politika, Előttünk a vízözön, Kiló a lóláb, Minden nagyon szép, minden nagyon jó, Zsarukabaré, Én vagyok a hunyó, Nyerünk vagy nyelünk, Vigyázz NATO, jön a magyar, Hopp, te Zsiga, Zsebrepacsi, Türelmes zóna, Leggyengébb láncszemek, A tenor háza, Széllel szembe..., Csak semmi duma, Az élet lapos oldala, Le vagytok szavazva, Közkívánatomra.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?