A 2025 harmadik negyedévi nettó átlagkereseti adatok alapján ismét kirajzolódik, mennyire brutális a bérolló Magyarországon.
Biztonságos körülmények közepette folyhatnak az írásbeli érettségi vizsgák - mondta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár hétfő reggel a Kossuth rádió Jó Reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az államtitkár hangsúlyozta, ugyan semmi nincs még "kőbe vésve", de valamikor dönteni kellett az érettségi időpontjáról, hiszen ennek komoly szervezési és logisztikai kritériumai vannak.
Ezért döntöttek úgy múlt pénteken, hogy nem vizsgálják tovább a járványügyi helyzetet, és megkezdik május 4-én a vizsgákat - tette hozzá. A biztonságot szem előtt tartva született az a döntés is, hogy csak írásbeli lesz, mert papíron 24 óráig életképes a vírus, így a dokumentumokat "pihentetni" fogják és elzárják a vizsgák után.
A tantermekben 10 tanulónál több egyszerre nem tartózkodhat, de vannak olyan iskolák, ahol ezt a számot tovább csökkentették. Hozzátette, hogy a járványügyi szakemberek véleménye szerint a koronavírus jelenleg kontroll alatt van az országban, a fertőzések száma alacsony, így most biztonságosabb megtartani a vizsgákat, mint kivárni.
Ezzel együtt, ha valaki nem akar május 4-én vizsgát tenni, akkor ősszel is leteheti azt, hiszen teljes körű érettségit szerveznek akkor is - mondta Maruzsa Zoltán, hozzátéve, hogy akár a vizsga reggelén is meggondolhatja magát a diák, ennek semmilyen szankciója nem lesz.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







