Sőt! ez a lehetőség 2026-ban már a szülőknek is rendelkezésre áll, csak kérni kell.
Felmérés készült tavaly októberben arról, hogyan oldják meg a szakgimnáziumokban a komplex természettudomány tantárgy bevezetését. A kutatás szerint a pedagógusok nagy része nehezen boldogul a feladattal, a jelenségek különböző tudományterületek összekapcsolásával való értelmezését lehetővé tevő tantárgyat többnyire nem tematikus, hanem tantárgyi bontásban oktatják - írja a Magyar Hírlap.
A szakgimnáziumok 9. évfolyamán a komplex természettudományt új tantárgyként vezették be az idei tanévben. Tavaly októberben az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) online kérdőíves felmérést készített arról, hogy a pedagógusok és az iskolák hogyan oldották meg a tantárgy tanítását a bevezetés időszakában.
A felmérés alapján a pedagógusok döntően tantárgyi bontásban (tehát néhány óra biológia, néhány óra fizika stb.) kezdték el tanítani a tárgyat: kétharmaduk alapvetően így tanít, további 13 százalék arról számolt be, hogy néha előfordul ez is, és 21 százalékuk válaszolta azt, hogy soha nem alkalmazza ezt a módszert.
A tárgyat tanító pedagógusok csupán harmadának tanítási szemléletét jellemzi a tematikus bontás, tehát egy-egy jelenség értelmezése, magyarázata, megértése különböző szaktudományos szempontok szerint. További harmaduk tanítási gyakorlatában esetenként előfordul ez a mód is, 28 százalékuk tanítására viszont ez a szemlélet egyáltalán nem jellemző.
Ne maradj le: fontos határidőre figyelmeztetett az Oktatási Hivatal, ezt minden szülőnek tudnia kell
Az Oktatási Hivatal honlapján elérhető a kérelmek hiánytalan benyújtását támogató online űrlap.
Tavaszi szünet 2026: mikor lesz és meddig tart a húsvéti szünet? Itt az összes iskolai szünet dátuma
Mikor lesz pontosan a tavaszi szünet, mikor lesz a húsvét 2026-ban? Mutatjuk, hogyan alakul a további iskolai szünetek rendje a 2025/2026-os tanév során.








