A medikusok után a tanárjelölteket is bevonnák a védekezésbe

2020. november 19. 09:46

Nem csak a középiskolai tanároknak lesz lehetőségük otthonról tanítani a következő hetekben. Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár bejelentése szerint az alsóbb évfolyamokon tanítók közül is digitálisan oktathatnak azok, akiknek krónikus betegségük van, és emiatt nem vállalják a jelenléti munkát. Viszont az adott időszakban biztosítani kell a gyerekek felügyeletét is az iskolában. Pedagógusból viszont kevés van.

Több ezer pedagógus mentesülhet a járvány miatt a tantermi oktatás alól, miután a krónikus betegségben szenvedő nevelők bizonyos feltételek esetén átállhatnak digitális tanításra - közölte az az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Magyar Nemzettel. A könnyítésnek örülnek az érintettek, de ha túl sokan élnek a lehetőséggel, veszélybe kerülhet a feladatellátás. A tanárok szerint érdemes lenne a pedagóguspályára készülő egyetemistákat is bevonni a gyerekfelügyeletbe.

Értelemszerűen nincs nyilvántartásunk a pedagógusok krónikus betegségeiről, de a korosztályos statisztikák alapján többezres nagyságrendről van szó

- közölte az Emmi. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnöke azt javasolná az intézményeknek, hogy végezzenek helyi felmérést, és beszéljék meg a pedagógusaikkal, hogy ha valaki érintett, akkor szeretne-e élni a könnyítéssel. Hangsúlyozta: ha sok kollégát érint a lépés, akkor az problémát jelenthet a feladatellátásban, hiszen például egy alsó tagozatos osztályhoz mindenképp kell felügyelet a tanteremben, miközben a tanáruk otthonról online órát tart.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) alelnöke szerint a karanténban lévők nagy száma miatt sok iskolában már most is túlterheltek a nevelők - van, ahol a takarítót is bevonták a gyermekfelügyeletbe. Az érdekvédő szerint, ahogy az orvostanhallgatók jelenleg részt vesznek a betegellátásban, a pedagógusképzésben is el lehetne képzelni hasonlót: a végzős hallgatók besegíthetnének az oktatásba, a diákok felügyeletébe.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?