A mai kvíz során olyan történelmi érdekességekre és sorsfordító eseményekre kérdezünk rá, amelyek márciushoz köthetők.
Több tucat diák vizsgázott le május elején a néhány hónapja létrehozott műhelyiskolákban, ahol nincs tanterv és tankönyv, csak szakmai képzés. A kísérleti programmal a korai iskolaelhagyók számát csökkentenék, a lemorzsolódási adatok ugyanis még mindig siralmasak. Minden kilencedik-tizedik 18-24 éves szakma és érettségi nélkül próbál boldogulni a munkaerőpiacon. Általában nem sok sikerrel.
„Munkát kell vállalniuk, pénzt kell keresniük, más a szociokulturális hátterük, az anyagi lehetőségeik, a felkészültségük. Ezek mind összeadódnak” – sorolja a lemorzsolódás leggyakoribb okait Thaisz Miklós, az ország legszegényebb településein, Tiszabura mellett például Tarnabodon, Tiszabőn, Devecserben óvodát, iskolát működtető Magyar Máltai Szeretetszolgálat Iskola Alapítványának vezetője. Az alapítvány az elsők között indította el tavaly szeptemberben a műhelyiskolai képzést, amely három évvel ezelőtt bukkant fel először a szakképzés sokadik átszabásáról szóló minisztériumi stratégiában – az egyik olyan elem volt, amely nem váltott ki szakmai vitát - írja az Eduline.
A program a 16 évnél idősebbeknek szól, egészen pontosan azoknak, akik az általános iskolát elvégezték ugyan, de sem szakmát, sem érettségit nem szereztek, mert – fogalmaz a stratégia – „nem tudnak klasszikus iskolai környezetben tanulni”. Az első tanévben kilenc szakképző intézmény és két egyházi, karitatív szervezet szállt be a műhelyiskolák kísérleti programjába, a máltaiaknál összesen húsz, korábban lemorzsolódott diákkal kezdték el a képzést.
Siralmas lemorzsolódási adatok
A szakképző iskolákban valóban nagy a baj, a legtöbb diák ezeket a hároméves – érettségit nem, de szakmai végzettséget adó – iskolákat hagyja ott idő előtt. A diákok 13 százaléka a lemorzsolódás határán billeg (ez az arány az általános iskolákban 9, a technikumokban 6 százalék, a gimnáziumokban pedig az 1 százalékot sem éri el), a veszélyeztetett kilencedikesek több mint fele szakképző iskolában tanul. Minden kilencedik-tizedik 18-24 éves mindenféle iskolai végzettség nélkül próbál boldogulni a munkaerőpiacon.
Thaisz Miklós elmondta: akármennyire is igyekeznek felkészíteni a diákokat a továbbtanulásra, sokszor a középiskola elvégzéséhez szükséges alapkompetenciák is hiányoznak, ez pedig kudarchoz, és sok esetben lemorzsolódáshoz vezet. A legutóbbi, 2019-es kompetenciamérés országos eredményei is erre mutatnak rá: a tizedikes szakképző iskolások eredménye nemcsak a hasonló korú, technikumban vagy gimnáziumban tanulókétól marad el, de a hatodikos általános iskolások átlagos szövegértési és matematikai képességszintjét sem éri el. A szakképző iskolások eredményei persze nem azért rosszabbak, mert ők szakképző iskolába járnak, az állítás fordítva igaz: azért járnak szakképző iskolába, mert az eredményeik gyengébbek.
Ez nemcsak azt jelenti, hogy a szakképző iskolákban tanítóknak keményen kell küzdeniük, ha a szakmaszerzésig el szeretnék juttatni tanítványaikat, hanem azt is, hogy a magyar oktatási rendszer még mindig nem képes elég hatékonyan ellensúlyozni az otthonról hozott hátrányokat. A hátrányos helyzetű fiatalokkal foglalkozó szakemberek abban ugyanis egyetértenek, hogy a sokszor mélyszegénységben élő, korán munkavállalásra kényszerülő tizenévesek számára a tanulás akkor jelenthet valódi alternatívát, ha a szakmaszerzés lehetősége mellett komolyabb ösztöndíjat is kaphatnak. Ha nem így lesz, marad a közmunka.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Mi a mentorálásban, az ösztöndíjakban, az alternatív oktatási lehetőségekben hiszünk. Utóbbiból több is van az új szakképzési rendszerben, amit jó lépésnek tartunk, de kell pár év, míg tényleg azt tudjuk mondani, hogy beváltak. De ehhez az kell, hogy folyamatosan meglegyen a megfelelő pénzügyi háttér, legyen kifutása
– mondja az alapítvány vezetője.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







