Hogyan alakítja át a mesterséges intelligencia a munka világát? Vajon melyik ágazatokban lesz a legnagyobb változás a következő években? Mutatjuk!
Az egyetemi tanulmányai mellett minden második magyar hallgató vállal munkát és közülük sokan megélhetési gondokkal küzdenek. Nem ritkaság, hogy a dolgozó hallgatók kénytelenek a megélhetésük biztosításának érdekében ott is hagyni a felsőoktatást, és teljes munkaidős állást vállalni, így viszont a diplomát sem szerzik meg.
Tíz egyetemista közül négy folyamatosan dolgozik a tanulmányai mellett - írja az Eduline az Eurostudent friss elemzése alapján. A tanulmányaik mellett folyamatosan dolgozók aránya a felsőoktatási szakképzésen és a mesterképzésen tanulók között a legmagasabb - az ilyen képzéseken tanulóknak 55 százaléka dolgozik. A felsőoktatásban tanulóknak 14 százaléka csak alkalomszerűen vállal munkát, 45 százalékuk pedig nem dolgozik a szorgalmi időszakban.
A dolgozó hallgatók 47,9 százaléka egyértelműen a megélhetésének fedezése miatt vállal munkát, mások éppen a tanulmányaik költségeit fedezik ezzel.
Az is fontos motiváló tényező, hogy a nagyobb keresetből többet költhessenek - nem csak az alapszükségleteikre -, illetve hogy munkatapasztalatot szerezzenek már az egyetem alatt.

A jelenetés szerint a magyar hallgatók több mint fele küzd anyagi nehézségekkel. A munkavállalásnak számos előnye van az anyagi stabilitás megszerzése és a szakmai tapasztalat gyűjtés mellett is, viszont több kutatásból, felmérésből az is kiderül, hogy nem csak jó oldala lehet, ha valaki egyetem mellett dolgozik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az anyagi nehézségek és a tanulmányok melletti munkavállalás az egyetemi lemorzsolódás egyik rizikótényezője. A „munkaerőpiac vonzása” miatt egyre többen hagyják el a felsőoktatási intézményeket már a képzési idő alatt, diploma nélkül.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







