Az Instagram május 8-tól megszünteti a végpontok közötti titkosítást a privát üzenetekben.
Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar (ADHD) egy neurológiai eredetű, vagy veleszületett, vagy a fejlődés során kialakult rendellenesség, melynek vezető tünete a figyelemzavar, kísérő tünetei pedig a hiperaktivitás, feledékenység és a gyenge impulzuskontroll (szétszórtság, nyüzsgés, figyelmetlenség). Lehet részképesség-zavar, de akad olyan súlyossági fok, hogy sajátos nevelési igényhez (SNI) vezet. Az ilyen kiskamaszok néha nem úgy reagálnak dolgokra, ahogy elvárnák tőlük, előfordul, hogy nem a szándékuknak megfelelően sülnek el cselekedeteik, sok minden érdekli őket, de nehéz csak egyvalamire figyelniük. Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
Ahhoz, hogy felnőttként különböző élethelyzetekben képesek legyenek meghozni a megfelelő döntéseket, fontos, hogy helyesen tudjanak szöveget értelmezni. Ehhez pedig nélkülözhetetlen a gyermekkori, kamaszkori olvasás. Amíg ez társaik számára nem jelent problémát, addig a figyelemzavarosoknak kifejezetten embert próbáló feladat. Hiszen ők húsz percnél hosszabb ideig nem képesek fókuszálni. Ezért rendszerint hiányosságok, fehér foltok maradnak tanulmányaikban, amik később, felnőtt korban, mérhetetlen hátrányt jelentenek.
Egy most, közösségi finanszírozásban piacra került formátum segíthet az ilyen problémákkal küzdő gyermekek képességfejlesztésében. Kertész Beáta, az Örömmel élni! Alapítvány elnöke, és szerzőtársa, Hajdu Ágnes, ADHD Egyesület szakmai vezetője, mint szakmai lektor, a speciális képességű gyermekek szövegértési készségeinek fejlesztésére, egy olyan megoldást választott – a képregényt -, amely képes lehet lekötni a nem átlagos gyerekeket is.
A képregény borítója színes, a tartalma azonban fekete-fehér, a készítők szerint így az agy kevésbé fárad el, az olvasás koncentráltabbá válik, nem tereli el a figyelmet a lényegről, Humuszfalva földalatti környezetéről. A történet ugyanis ott játszódik, sok-sok humorral, állati földalatti szuperhősökkel. Hátoldalán társasjátékkal, belül kreatív és interaktív kihívásokkal.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az alkotók a Kópé-Ráció KÉPREGÉNY létrehozására a közösségi finanszírozást választották, felületük pedig a Brancs, Magyarország első közösségi piacterére, ami összeköti az ötletgazdákat a vásárlókkal. A közösségi finanszírozású kampány indulását nem véletlenül időzítették októberre, hiszen most van az ADHD tudatosításának hónapja. A Kópé-Ráció KÉPREGÉNY-t, nem csak a 8-12 év közötti figyelemzavaros gyermekek szüleinek figyelmébe ajánlják a szerzők, de terapeutáknak, iskolai szakembereknek is.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







