Egy középiskolás diák ül az asztalánál egy nagy ablak mellett egy osztályteremben iskolatársaival.

Bombariadó 2025: ezzel jár a rendkívüli szünet elrendelése, jöhet a szombati tanítási nap

2025. január 24. 09:20

2025. január 23-án reggel és délelőtt számos iskolában zavarta meg a tanítást egy fenyegető levéllel összefüggő bombariadó, cikkünk írásának pillanatában 308 iskola - 273 budapesti és 35 vidéki intézmény - volt érintett. A diákokat sok helyen hazaküldték, máshol átterelték őket az iskolából más helyekre, ahol a bombariadó végét kivárhatták. Tanítás azonban nem volt. Emiatt számos iskolában rendelhet el az igazgató rendkívüli tanítási szünetet utólag a csütörtöki napra, ami azzal is járhat, hogy a diákoknak az egyik szombati napon kell a kiesést pótolniuk. Mutatjuk, hogy szól a jogszabály a rendkívüli tanítási szünet elrendelése kapcsán.

A 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 30. § második bekezdése azt írja, "alapos indokkal, a fenntartó egyetértésével a tanítási hetek – a szombat igénybevételével – hat tanítási nappal is megszervezhetők abban az esetben, ha a tanulók részére legalább harminchat óra megszakítás nélküli heti pihenőidő és az elmaradt heti pihenőnapok igénybevétele – egy vagy több összefüggő tanítási szünetként – a tanítási félév során biztosítható". A szombati tanítási nap nem ismeretlen a diákok számára: pihenőnapnak kiadott napok alkalmával is szombaton szokták megtartani az elmaradó tanítási napokat, amikor a dolgozók "ledolgozzák" a plusz pihenőnapot.

A harmadik bekezdés szerint "a fenntartó egyetértésével az iskola igazgatója – az elmaradt heti pihenőnapok igénybevételének biztosítása nélkül is – elrendelheti a hat tanítási napból álló tanítási hét megszervezését, valamint a tanuló heti kötelező óraszámát meghaladó tanítás megszervezését, ha a rendkívüli tanítási szünet miatt az előírt követelmények átadását, elsajátítását nem lehet megoldani". Az ötödik bekezdés pedig azt írja, "ha rendkívüli időjárás, járvány, természeti csapás vagy más elháríthatatlan ok miatt a nevelési-oktatási intézmény működtetése nem lehetséges,

  • az intézményre kiterjedő veszélyhelyzet esetében az intézményvezető a fenntartó egyidejű értesítése mellett,
  • a településre kiterjedő veszélyhelyzet esetében a jegyző a kormányhivatal vezetőjének egyidejű értesítése mellett,
  • a megyére, fővárosra kiterjedő veszélyhelyzet esetében a kormányhivatal vezetője az oktatásért felelős miniszter egyidejű értesítése mellett

rendkívüli szünetet rendel el".

Vagyis ha a január 23-i bombariadó idejére az intézményvezető rendkívüli tanítási szünetet rendel el, akkor lehetséges, hogy az egyik szombaton kell az elmaradt órákat a diákoknak pótolni.

A 32/2024. (VIII. 8.) BM rendelet a 2024/2025. tanév rendjéről ugyanakkor úgy rendelkezik a 3. Tanítási szünet a tanítási évben, a tanítás nélküli munkanapok alpontjában: (6. §) "A tanítási évben – a tanítási napokon felül – a nevelőtestület a tanév helyi rendjében meghatározott pedagógiai célra az általános iskolában, a fejlesztő nevelést-oktatást végző iskolában és az alapfokú művészeti iskolában négy, a nappali oktatás munkarendje szerint működő gimnáziumban, szakiskolában és készségfejlesztő iskolában hét, a szakgimnáziumban nyolc, az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózatban négy munkanapot tanítás nélküli munkanapként használhat fel, amelyből – az utazó gyógypedagógusi, utazó konduktori hálózat kivételével – egy tanítás nélküli munkanap programjáról – a nevelőtestület véleményének kikérésével – az iskolai diákönkormányzat jogosult dönteni, egy tanítás nélküli munkanap kizárólag pályaorientációs célra használható fel".

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ezt a fajta szünetet nevezi a köznyelv igazgatói szünetnek, ezeket a napokat szokták iskolanapok, sportnapok, kirándulások pályaválasztási programok, stb. szervezésére felhasználni. A koronavírus világjárvány alatt láthattunk arra példát, hogy intézmények, a rendkívüli helyzetre való tekintettel ezeket a napokat csoportosították át, amelyeket így nem kellett szombaton pótolni.

Arról az iskola vezetősége, végül pedig az intézményigazgató hoz döntést, hogy a bombariadó idejére felfüggesztett tanítást miként "könyveli el". A rendkívüli tanítási szünet elrendlése viszont azzal járhat, hogy a diákoknak az egyik szombaton kell majd bepótolniük a január 23-án elmaradt órákat.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. november 16. vasárnap
Ödön
46. hét
November 16.
A flamenco világnapja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. november 16. 16:06
Agrárszektor  |  2025. november 16. 16:31