Fenyő Miklós szerette a Balatont, és Zamárdiban álló villáját igazi nyári menedékként alakította ki. Az épületet néhány éve vásárolta meg, majd építtette újjá.
Magyarországon a 2022-es népszámlálás alapján 217 945 külföldi állampolgár él, ebből 98 262-en a fővárosban, a többi 119 683 ember pedig valamilyen vidéki településen - írja a Telex. A külföldi állampolgárok számának jelentős növekedésében az ukrán nemzetiségűek tömeges megjelenése is szerepet játszott: 2011-ben a számuk még csak 12 ezer volt, 2022-ben már a legnépesebb nemzetiségként jelent meg a statisztikában. Az északkeleti szomszédból való beköltözés már a háború előtt is megfigyelhető volt a kékgalléros munkavállalók megjelenésével. A háború kitörése után pedig a menekültek nagy számmal jelentek meg hazánkban is, írják.
A szomszédos országok állampolgárai mellett a németek és a kínaiak jelentek meg még jelentős számban Magyarországon az elmúlt 10 évben, habár egészen eltérő földrajzi elhelyezkedéssel. Míg az Ázsiából, Franciaországból, Olaszországból és Törökországból érkezők sokkal inkább a fővárosban, addig a németek, románok, szlovákok, osztrákok, szerbek, illetve a hollandok a Budapesten kívüli területeken telepedtek le, írja a lap.
Jellemző, hogy a határmentiség is befolyásolja ezt, ugyanis északon, három vármegyében is (Győr-Moson-Sopron, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén) a szlovákok vannak a legtöbben, míg délkeleten a románok, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében pedig az ukránok. Utóbbiak azonban nem korlátozódnak erre a térségre, más területeken is jelentős számban vannak jelen, főleg olyan területeken, ahol az ipari termelés még jelentős kékgalléros munkaerőt igényel.
Az ország délnyugati (Balaton környéki) részén a németek túlsúlya jellemző: a német, holland és belga emberek körében ugyanis egyre népszerűbb célországnak számít Magyarország, azon belül is a Dél-dunántúli régió, a vidéki környezet szépsége, érintetlensége, szabadsága és az itteni élet nyugalmas volta miatt. Kezdetben még csak második otthonként vásároltak fel kisebb településeken a német (vagy akár a magyar nagyvárosi) lakásárakhoz képest rendkívül alacsony értékűnek számító ingatlanokat, de egyre többen élnek itt életvitelszerűen is. Körükben felülreprezentáltak az idősebbek, akik a nyugati nyugdíjukból nagyon magas életszínvonalat tudnak biztosítani.
A dél-dunántúli német–holland–belga sűrűsödés főként a Baranya és Somogy vármegyék határterületén található Zselic dombságon, illetve a Balaton térségében található. Nem véletlenül, hiszen ezekre a tájakra a páratlan szépségük mellett az aprófalvas településszerkezet jellemző, ez alkalmas célterületté teszi őket a Nyugatról a vidéki idillbe vágyakozók számára. A jelenség súlyát mutatja, hogy a tudomány több képviselője is elkezdett vele foglalkozni, a Baranyai-hegyhát viszonylatában Máté Éva és Pirisi Gábor már 2019-ben megjelent tanulmányukban vizsgálták, illetve az ELTE Társadalom- és Gazdaságföldrajzi Tanszékének doktorandusza, a Belgiumból származó Siel Defrancq készülő doktori dolgozatát is ebben a témában írja.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A másik két nagy sűrűsödési gócpont Mosonmagyaróvártól északra és Borsod vármegye határ menti részében található, itt a szlovák nemzetiségűek nagy fokú jelenléte figyelhető meg. Előbbi esetében Pozsony, utóbbinál pedig Kassa közelsége az, ami ezt a folyamatot az utóbbi időben felerősítette, hiszen ezeken a területeken az északi szomszédunk említett nagyvárosai könnyebben elérhetők, mint Győr vagy Miskolc. A vidéken viszonylag olcsó ingatlanárak (és a szlovák euró), illetve a schengeni átjárhatóság miatt északi szomszédainknak egyre inkább megéri Magyarországra költözniük, ezzel is kiszélesíteni a két szlovák nagyváros agglomerációs gyűrűjét. A jelenség kapcsán már a xenofób hangok is megjelentek, amikor a Bezenyén épülő lakópark ellen a helyiek aláírásgyűjtésbe kezdtek. Rajkán viszont már a Pozsonyba ingázók lobbija is megjelent az odajáró buszjárat menetrend-változásával kapcsolatban - írja a lap.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







