Az egyik hazai bank friss adatai szerint a szeptember óta igényelt Otthon Start lakáshitelek felvevőinek közel kétharmada 35 évesnél fiatalabb.
Az Otthon Start program elindulása látványosan felhajtotta az ingatlanárakat országszerte, miközben a kevésbé ismert alternatív ingatlanpiacon továbbra is komoly árkülönbségek maradtak. A BrixIngatlan.hu szakértője szerint a végrehajtási, állami és adóhatósági eljárásokban értékesített lakások ára akár 30–40 százalékkal is alacsonyabb lehet a piaci szintnél.
Kálmán Ildikó arra hívta fel a figyelmet, hogy az Otthon Start hatására sok térségben rövid idő alatt ugrottak meg az árak. Ma egy átlagos állapotú, közepes méretű lakás sok esetben már a 70–80 millió forintos sávba kerül. A kivárás gyakran azt jelenti, hogy ugyanazért az ingatlanért hónapokkal később több millió forinttal többet kell fizetni. A drágulás ellenére létezik egy olyan piac, amely kívül esik a klasszikus hirdetési csatornákon, és ahol továbbra is jelentős megtakarítás érhető el.
Ez az alternatív ingatlanpiac, amelybe a végrehajtási, állami, önkormányzati, adóhatósági és magáneljárások során értékesített ingatlanok tartoznak. Ezek az ügyletek nem jelennek meg a megszokott hirdetési portálokon, és a vásárlási folyamat is eltér a hagyományos adásvételektől.
Az alacsonyabb árért cserébe összetettebb eljárásokkal kell számolni. A határidők eltérnek, a jogi és műszaki kockázatok nagyobb szerepet kapnak, és gyakran egyszerre több ügyletet kell nyomon követni. Kálmán Ildikó szerint megfelelő előszűrés nélkül a legtöbb önálló próbálkozás sikertelen. A döntő kérdés az, hogy mely eljárás éri meg egyáltalán a részvételt.
A szakértő hangsúlyozta, hogy sok esetben már az előkészítés során eldől egy ügy sorsa. Gyakran ki kell zárni azokat az ingatlanokat, amelyek első ránézésre olcsónak tűnnek, de jogi vagy műszaki szempontból túl nagy kockázatot hordoznak. A forint alapú ügyek száma jóval magasabb, és ezeknél az eredmények is kiszámíthatóbbak.
A közelmúltban lezárt ügyletek jól mutatják az eltéréseket. Budapesten, a Vizafogó sétány közelében egy keresett környéken fekvő garzon téglalakás piaci értéke 49–50 millió forint volt, a vételár azonban 33 millió forinton zárult. Komárom Esztergom vármegyében egy 56 négyzetméteres, összkomfortos panellakás 23,8 millió forintért kelt el, miközben a piaci ára közel 39 millió forint volt. Dunaújvárosban egy felújított, jó állapotú panellakás 20,6 millió forintért talált gazdára, miközben a hasonló lakásokat 34–35 millió forint körül hirdetik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az alternatív piac nem csak a fővárosra korlátozódik. Dömsödön egy jó elhelyezkedésű családi ház és egy külön lakás együtt 17,5 millió forintért volt elérhető, miközben a környéken a hasonló ingatlanok ára 38 és 50 millió forint között mozog. Nagykanizsán egy 34 négyzetméteres téglalakás 6,2 millió forintért, Miskolcon egy 36 négyzetméteres lakás 4,3 millió forintért, Komlón pedig egy 67 négyzetméteres, háromszobás ingatlan 12,5 millió forintért zárt sikeresen.
A BrixIngatlan.hu szakértője szerint az alternatív piac országos lefedettségű, és jó adottságú lakások és házak is megjelennek benne, nem csak problémás ingatlanok.
Címlapkép: Czeglédi Zsolt, MTI/MTVA
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







