Decemberben az euróövezetben az elemzők által vártnak megfelelő mértékben, 0,3 százalékkal csökkentek a termelői árak havi bázison.
Szeptember 10-én rendezik meg az első vitát Donald Trump és Kamala Harris között. Úgy tudni, további összecsapásokat is terveznek, és állítólag a CBS rendezne egy vitát a két alelnökjelölt JD Vance (republikánus) és Tim Walz (demokrata) között.
Az ABC News bejelentette, hogy szeptember 10-én rendezi meg az első vitát Donald Trump és Kamala Harris között. A csatorna az X-en (korábban Twitteren) közzétett bejegyzésében erősítette meg a hírt, miután Trump csütörtökön jelezte, hogy nyitott lenne arra, hogy a novemberi választások előtt többször is vitába szálljon demokrata riválisával - írja a BBC.
"Úgy gondoljuk, hogy három vitát kellene tartanunk" - mondta Trump, két további vitára utalva, amelyeknek szerinte a Fox News és az NBC lenne a házigazdája. Kamala Harris csütörtökön egy michigani rendezvényen megerősítette részvételét az ABC vitáján, és később azt mondta, hogy nyitott lenne további vitákra is. Az ABC közölte, hogy a vitát David Muir, a World News Tonight műsorvezetője és vezető szerkesztője, valamint Linsey Davis, az ABC News Live Prime műsorvezetője fogja moderálni.
Trump júniusban egyszer már vitázott Joe Biden elnökkel. Úgy volt, hogy szeptember 10-én ismét összecsapnak, de Biden visszalépett az elnökjelöltségtől katasztrofális teljesítménye miatt. Ez megnyitotta az utat Harris előtt. Trump korábban azt mondta, hogy egy Fox News által rendezett vitát szeretne Pennsylvaniában tartani. Harris kampánya azonban fenntartotta álláspontját: továbbra is szeptember 10-én szeretnének vitázni Trumppal.
Csütörtökön Mar-a-Lago birtokán tartott sajtótájékoztatóján Trump elmondta: további két alkalommal - szeptember 4-én a Fox Newson és szeptember 25-én az NBC-n - szeretne Harris ellen vitázni. Emellett közölte azt is: a CBS rendezne egy vitát a két alelnökjelölt JD Vance (republikánus) és Tim Walz (demokrata) között.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A Fox News hivatalos levelet küldött mindkét kampánynak egy szeptemberi pennsylvaniai vita javaslatával. Harris kampánya azonban ragaszkodik ahhoz: "Trumpnak meg kell jelennie" az ABC vitáján mielőtt bármilyen további összecsapást megerősítenének. Trump bírálta Harrist amiatt is, hogy nem fogadta a csatorna riportereinek kérdéseit mióta ő lett a demokraták jelöltje. "Inkompetensnek" nevezte őt és bírálta intelligenciáját. Később Harris újságíróknak azt mondta: megkérte csapatát egy interjú ütemezésére még a hónap vége előtt.
Címlapkép: Shawn Thew, MTI/MTVA
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







