-3 °C Budapest
Egy haldokló kukoricaföld a dél-malawi Nsanje körzetben, kék, felhős ég alatt, a 2016-os súlyos szárazság idején, amelyet az El Nino okoz.

Szörnyű katasztrófa közeleg: három Magyarországnyi embert fenyeget az élelmezési válság

MTI
2024. október 15. 17:15

Évtizedek óta nem tapasztalt élelmezési válsághelyzetre figyelmeztetett kedden az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) Afrika déli részét illetően.

A WFP genfi sajtótájékoztatóján közölte, hogy mintegy 27 millió ember érintett a térségben. A szervezet szerint mindennek kiváltóoka a térség több országát sújtó példátlan aszály, amely terméskiesést és jószágpusztulást okozott.

A régióban sokan, így gyermekek is napi egy étkezéssel kénytelenek beérni. Tomson Phiri, a WFP dél-afrikai régióért felelős szóvivője elmondta, hogy a következő termést március-áprilisban várják.

A térség öt államában - Zimbabwéban, Zambiában, Malawiban, Lesothóban és Zambiában - már országos vészhelyzetet hirdettek, ezek az országok nemzetközi segélyért is folyamodtak. Phiri egyben felhívta a figyelmet arra, hogy Angolában és Mozambikban is ingatag a helyzet.

A szóvivő szerint a WFP megkezdte az élelmiszersegélyek beszerzését, illetve elosztását jövő márciusig mintegy 6,5 millió embernek nyújtva támogatást. A szervezet eddig mindössze ötödét kapta meg a kért 369 millió dolláros (148 milliárd forint) támogatásnak.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29