A Financial Times értesülései szerint a tervezett mechanizmus fokozatosan erősödő diplomáciai és katonai lépéseket tartalmazna, amelyeket Moszkva már most elutasít.
Keményen üzent Csehország elnöke: egy ponton túl elkerülhetetlen a határozott fellépés Moszkva ellen
Petr Pavel szerint eljött az a pont, amikor a NATO légterét megsértő orosz repülőgépeket és drónokat akár le is kellene lőni, ha Moszkva tovább feszegeti a szövetség tűrőképességét. A cseh elnök úgy látja, a Nyugat legnagyobb hibája jelenleg nem Ukrajna elárulása, hanem a szükséges bátorság hiánya.
Petr Pavel a Sunday Times-nak adott interjújában úgy fogalmazott: ha Moszkva továbbra is folytatja a NATO légterének megsértését, akkor az európai országoknak készen kell állniuk arra, hogy lelőjék az oda behatoló orosz repülőgépeket és drónokat. Szerinte egy ponton túl elkerülhetetlenné válik a határozott fellépés.
A cseh államfő úgy véli, amennyiben ezek a jogsértések tovább folytatódnak, eljön az a pillanat, amikor már keményebb válaszlépésekre lesz szükség, akár egy orosz légi jármű megsemmisítésére is. Hangsúlyozta: Oroszország sem tűrné el saját légterének rendszeres megsértését, és a nyugati országoknak is ugyanilyen következetességgel kellene fellépniük.
Pavel szerint az orosz incidensek nem véletlenszerűek, hanem tudatosan megtervezett akciók, amelyek több célt is szolgálnak. Egyrészt erődemonstrációnak szánják őket, másrészt így tesztelik a nyugati országok légvédelmi rendszereit, valamint azt is próbára teszik, mennyire elszánt a szövetség az önvédelem terén.
A cseh elnök arra is figyelmeztetett, hogy ha a Nyugat hagyná, hogy Oroszország győztesként kerüljön ki a háborúból, akkor valójában mindenki veszítene. Úgy látja, a jelenlegi helyzet nem annyira Ukrajna elárulásáról szól, hanem inkább arról, hogy a nyugati országokból újra és újra hiányzik a közös bátorság saját értékeik érdemi megvédéséhez. Szerinte ez a tétovaság jól látható abban is, ahogyan a folyamatos orosz légtérsértésekhez viszonyul a nemzetközi közösség.
Brutális orosz támadás után óriási a vészhelyzet Ukrajnában: több százezer ember fűtés nélkül maradt
A nagyszabású támadás olyan időszakban történt, amikor az éjszakai hőmérséklet mínusz 23 Celsius-fokra süllyedt.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







