Egy friss jelentés szerint az Európai Unió ambiciózus klímacéljai valamint a zöld iparpolitikája súlyos nyersanyag-ellátási akadályokba ütközik.
Megszólalt Trump egyik legerősebb embere: karnyújtásnyira az ukrajnai háború lezárása, ezek még a kérdéses pontok
Keith Kellogg szerint már karnyújtásnyira van a megállapodás az ukrajnai háború lezárásáról, ugyanakkor a Donbász hovatartozása és a zaporizzsjai atomerőmű sorsa továbbra is komoly vitapont. Bár az elmúlt hetekben új lendületet kaptak a tárgyalások, Vlagyimir Putyin legutóbbi nyilatkozata és az amerikai egyeztetések végkimenetele továbbra is bizonytalanságot jelez.
Keith Kellogg szerint már „karnyújtásnyira van” a megállapodás az ukrajnai háború lezárásáról. Két kulcskérdés azonban továbbra is nyitott: a Donbász térségének jövője, valamint a jelenleg orosz kézen lévő zaporizzsjai atomerőmű sorsa - írja a Reuters.
A különmegbízott úgy fogalmazott, ha ebben a két ügyben sikerül dűlőre jutni, a fennmaradó kérdések már sokkal könnyebben rendezhetők lennének, ugyanakkor most zajlik a tárgyalások legnehezebb szakasza.
Az elmúlt hetekben úgy tűnt, új lendületet kaphat a békefolyamat, ám a keddi egyeztetés Vlagyimir Putyin és az amerikai küldöttek között végül nem hozott áttörést. A találkozó után Donald Trump már arról beszélt, hogy a tárgyalások kimenetele továbbra is bizonytalan, miközben Putyin kijelentette: mindenképpen „felszabadítják” azt a két ukrán régiót, amelyeket eddig csak részben sikerült az orosz erőknek megszállniuk.
A hét második felében közben Floridában ültek tárgyalóasztalhoz az ukrán és az amerikai delegációk, és közös nyilatkozatban szólították fel Oroszországot arra, hogy mutasson „valódi elkötelezettséget a tartós béke iránt”. A megbeszélésekhez telefonon csatlakozott Volodimir Zelenszkij is.
Súlyos figyelmeztetést küldtek: ez nemcsak a kontinensre, de Magyarországra is súlyos hatással lehet
Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz.
A legrosszabbra is fel kell készülnie Magyarországnak: így látják a gazdasági növekedést a szakértők
A piaci elemzők szerint az idei magyar gazdasági növekedés 1,5–2,5 százalék között alakulhat, kedvezőtlen forgatókönyv esetén azonban akár 1 százalék alá is lassulhat.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







