Európa versenyképességét elsősorban a belső piac szétaprózódása fékezi, miközben a magyar gazdaság termelékenységi gondok miatt növekedési csapdába került.
Megvan a dátum, ekkor nyomja le a magyar gazdaság a nyugati bezzegországokat: tényleg utolérjük Ausztriát is?
Komoly piaci törések, karácsonyi témák és nagyívű interjúk jellemezték az elmúlt hetet a Pénzcentrumon. Beszélgettünk többek között a DHL regionális vezetőivel, Kassai Lajos lovasíjásszal, Szilágyi Áron olimpiai bajnokkal és Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. játékok és innováció igazgatója is elrulta a Tippmix kulisszatitkait. A magyar sörpiac visszaesésétől a sportfogadás extrém nyereményein át egészen a gazdasági felzárkózás esélyeiig számos, a mindennapokat is érintő téma került fókuszba. Összegyűjtöttük a hét legfontosabb és legolvasottabb anyagait.
Az ünnepek környékén sem lassult le az élet: az elmúlt napokban is sorra érkeztek azok az írások, amelyek a magyar gazdaság, a pénztárcákat érintő változások és a társadalmi folyamatok legfontosabb kérdéseit járták körül. Volt szó súlyos piaci visszaesésekről, meglepő gazdasági kilátásokról, rendhagyó életutakról és arról is, hogyan költenek – vagy éppen nyernek – nagyot a magyarok.
Heti válogatásunkban összegyűjtöttük azokat a cikkeket és interjúkat, amelyek a legtöbb olvasót megmozgatták, elgondolkodtattak vagy éppen megleptek. Ha elolvasnád a cikket, kattints a címére vagy a képes ajánlókra.
Hatalmas sörkataszrófa rázta meg Magyarországot 2025-ben: most látszik csak igazán, mekkora a baj
A magyar sörpiac 2025-ben komoly törést szenvedett el: az öt legnagyobb gyártó adatai alapján a hazai sörfogyasztás mintegy 10 százalékkal esett vissza egy év alatt, miközben a vendéglátás részesedése óriásit bukott. A piac egészét egyszerre nyomja a kereslet gyengülése, a növekvő költségek, a jövedéki adó és a visszaváltási rendszer drágulása, miközben 2026-ban újabb áremelések lehetősége is a levegőben van. Körképünkben nagyüzemi és craft sörfőzdéket kérdeztünk arról, hogyan élték meg a 2025-ös évet, és hogy a vásárlók mire számíthatnak 2026-ban.
Tízmilliókat kaszáltak a magyar sportfogadók 2025-ben, és egyre merészebb szorzókat játszanak meg, így egyáltalán nem meglepő a nyeremények komoly összege - ezt mondta Horváth Zoltán, a Szerencsejáték Zrt. játékok és innováció igazgatója. Kérdeztük arról, hogy mi az innováció szerepe a jelenlegi szerencsejáték-piacon, és hogyan alakítják az oddsokat versenyhelyzetben. És a kulisszák mögé is beleshettünk, hogy megtudjuk: kiből lehet oddsmester, aki a szorzókat határozza meg a főhadiszálláson. Interjú.
Kassai Lajos: Egy tönkretett társadalom bizalmát helyreállítani sok esetben „mission impossible”
Kaposmérő mellett, a somogyi dombok között terül el a Kassai-völgy: 15 hektárnyi idill, tavakkal és ludakkal, szelíd hollóval, legelésző lovakkal és szürkemarhákkal. Fent a dombon egy 180 éves kazak jurta, lent a tónál Makovecz-stílusú organikus épületek, itt él a világhírű lovasíjász családjával, és neveli nagy-nagy szabadságban állatait. Az egyik alapelve: „Tartsd a jószágot természete szerint.” Nincsenek villanypásztorok, a malacokat sem zárják ólba. Diktafonnal a kézben fél napon át kísértük Kassai Lajost, megnéztük, hogyan gyakorol a lovardában, aztán, mikor kisütött a völgyben a nap, kantárral a kézben kivezettük mi is a lovakat a legelőre. Délidőben, egy tál babgulyás mellett, a festői panorámájú nappaliban folytattuk a beszélgetést. Megannyi téma jött elő: íjászatról, lovakról, kulturális nívóról, társadalmi megosztottságról – a völgyön innen és túl.
Megvan a dátum, mikor nyomja le a magyar gazdaság a nyugati bezzegországokat: utolérjük Ausztriát is
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Egy friss nemzetközi gazdasági előrejelzés szerint Magyarország hosszú távon közelebb kerülhet Ausztria életszínvonalához, mint azt korábban sokan gondolták. A vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP alapján a magyar gazdaság felzárkózási pályája kedvezőbb lehet, mint több nyugat-európai országé. A kilátások hátterében a termelékenység javulása, a technológiai felzárkózás és a tőkevonzó képesség áll. A folyamat ugyanakkor nem automatikus: a demográfiai kihívások és a gazdaságpolitikai döntések kulcsszerepet játszanak a magyar esélyek alakulásában.
Szilágyi Áron: Aki a pénz vagy a hírnév miatt választaná a vívást, azt őszintén eltántorítanám
Három olimpiai arany, világbajnoki címek, évtizedes dominancia, de ki az ember a vívó mögött, amikor leteszi a kardot? Karácsonyi nagyinterjúnkban Szilágyi Áronnal nem a vívásról beszélgettünk, hanem mindarról, ami mögötte van: időről, férfiszerepekről, kudarcokról és fordulópontokról, apaságról, félelmekről, pénzről és a sportpálya utáni életről. Interjú
Többszázezres luxusbulikon szilveszterezik a magyar elit: ki tudja ezt megfizetni?
Még mindig nem tudod, hol búcsúztasd az évet? Nem vagy elkésve! Budapest 2025-ben is tele van exkluzív szilveszteri programokkal: dunai hajós vacsorák, fine dining gálamenük, rooftop partik és hajnalig tartó klubbulik várják azokat, akik különleges helyen koccintanának 2026-ra. Összegyűjtöttük a legizgalmasabb, legkülönlegesebb és leggyorsabban fogyó szilveszteri ajánlatokat – hogy könnyebb legyen megtalálni az idei tökéletes évbúcsúztatót.
Aggasztó jelentés: kiszerettek Magyarországból a befektetők, már Szerbia, Bosznia is jobban teljesít
A 2023-as 10,4 milliárd eurós forgalom 2025-re mindössze 1,2 milliárd euróra zsugorodott, miközben a régióban több kisebb ország is megelőzte Magyarországot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







