1 °C Budapest

Pénzmosás: leállítják a gyanús cégek tranzakcióit

Pénzcentrum
2009. április 6. 09:00

A pénzmosás elleni törvény értelmében a vállalkozásoktól az elmúlt év végéig be kellett volna szerezni az úgynevezett tényleges tulajdonosi nyilatkozatot minden, az adott cégben 25 %-ot meghaladó tulajdoni hányaddal rendelkező magánszemélytől. A bankok jó része a szokásos úton, levélben figyelmeztette az érintett ügyfélkört, ám hogy ez mennyire volt sikeres, azt jelzi, hogy több pénzintézet üzleti titokra hivatkozva elzárkózott annak közlésétől, hogy az ügyfelek mekkora része nem azonosította tulajdonosait.

Jó helyzetben volt az Allianz Bank, ahol az üzletág 2008-as nyitása óta a számlanyitási dokumentáció része az új törvény szerinti tényleges tulajdonosi nyilatkozat. A Citibank pedig már csak egy ügyfelétől várja a nyilatkozatot. A szükséges adatok hiányában a bankoknak korlátozniuk kell az adott ügyfelek tranzakcióit. A hírek szerint volt olyan bank, amelyik április 1-jétől több mint száz tranzakciót állított meg - igaz, előzetesen telefonon értesítette az okokról partnereit.

Korábban: Ügyféladatokra vadászik a CIB Bank!

Egyes bankok - például a Raiffeisen - már januártól betartja a szabályokat, ám épp ők nem adtak tájékoztatást, ügyfeleik mekkora hányadát nem tudták még nyilatkozatra bírni. A Budapest Bankban még a számítástechnikai fejlesztések zajlanak, a korlátozásokat legkésőbb 2009. június 30-ára tervezik, amikortól a felügyelet ellenőrzi a kötelezettség teljesítését. Ezzel kapcsolatban Binder István, a felügyelet szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a PSZÁF soha nem mondta, hogy nem ellenőrzi az elvileg hatályban lévő jogszabály betartását egy-egy átfogó vizsgálat során, ám a tényleges tulajdonosi nyilatkozatok hiányában foganatosított intézkedéseket valóban a második félévtől vizsgálja külön - a hírek szerint egy próbavizsgálat már volt is az egyik nagybanknál.

A részletkérdések továbbra sem tiszták. Az Erste a tranzakciók megtagadását az ügyféltől származó számlaterhelési tranzakciókra vonatkoztatja. A Budapest Bank egy bankszövetségi ajánlásra hivatkozik, és a pénztári tranzakciókra vezet majd be korlátozásokat, kiegészítve a PSZÁF 3/2008 (XI. 20.) ajánlásában foglaltakkal, amelyek szerint a korlátozó intézkedések nem vonatkoznak hiteltörlesztésre, inkasszóra és a csoportos beszedési megbízásokra.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A K&H Bank álláspontja szerint eltérés van a felügyelet és a hatályos jogszabály elvárásai között. A felügyelet ajánlásában az EU-direktívához hasonlóan megköveteli, hogy valamennyi jogi személy esetében az érintett szolgáltató a tényleges tulajdonosi nyilatkozat segítségével jusson el a fent említett tulajdoni hányaddal rendelkező magánszemélyekig. A jogszabály alapján viszont elég, ha az ügyfél úgy nyilatkozik: a saját nevében jár el, mint jogi személy - ebből a valódi tényleges tulajdonosra következtetést nem lehet levonni. A felügyelet szóvivője szerint a PSZÁF ajánlásaiban a szigorúan vett jogi előírásoknál már többször "keményebb" feltételeket határozott meg.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. január 16. 21:41
Az Index nyílt levélben fordult Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház vezérigazgatójához, miután...
Bankmonitor  |  2026. január 16. 17:03
Február másodikától 2,5 millió forintra lehet pályázni napelemekhez kapcsolódó energiatároló, akkumu...
Holdblog  |  2026. január 16. 09:18
A HOLD Minutes e heti részében Pekár Dávid szenior portfóliókezelő beszél arról, mit hozhat  az...
ChikansPlanet  |  2026. január 16. 08:00
A tengeri hőhullámok idején a bohóchalak ideiglenesen összezsugorodnak, hogy csökkentsék energiaigén...
NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?