A diploma már a múlté? Kiderült, ez az, ami most aranyat ér a munkaerőpiacon
Manapság már nem feltétlenül szükséges éveket tölteni egy diploma megszerzésével ahhoz, hogy értékes tudásra tegyünk szert és versenyképesek legyünk a munkaerőpiacon.
Borbándi Dániel vagyok, a Pénzcentrum szerkesztőségének tagja. Cikkeimmel főleg az oktatás és a tech rovatok működéséért felelek, ám előfordul, hogy írok a sport gazdasági aspektusairól, lakossági megtakarításról, világpolitikai-gazdasági aktualitásokról, valamint a munkaerőpiacot érintő szezonális trendekről is.
Manapság már nem feltétlenül szükséges éveket tölteni egy diploma megszerzésével ahhoz, hogy értékes tudásra tegyünk szert és versenyképesek legyünk a munkaerőpiacon.
Egész Európában növekszik a megfizethető lakhatás hiánya, a városokban az ingatlan befektetési eszközzé válása fokozza a társadalmi egyenlőtlenséget.
A mesterséges intelligencia az oktatás egyik legnagyobb kihívása és lehetősége egyszerre – a magyar oktatáspolitika azonban egyelőre láthatóan nem tud mit kezdeni vele.
Az energiapolitikai szakértő szerint a kormány már belátja, hogy az orosz energiafüggés fenntarthatatlan, a technológiai átállás pedig akár "holnap" is elkezdődhetne.
A mesterséges intelligencia néhány év alatt a kreatív szakmák egyik legforróbb témájává vált.
Ahogy a társadalmi bizonytalanság növekszik, úgy vonz egyre többeket Magyarországon az ún. "prepper mozgalomhoz" való csatlakozás.
A mesterséges intelligencia forradalmasítja a tartalomgyártást. De vajon felkészült erre a hazai YouTube tartalomgyártó nemzedék?
A mesterséges intelligencia nemcsak a mindennapi élet, hanem az üzleti működés egyik legfontosabb tényezőjévé vált, kiváltképp a telekommunikációs szektorban.
Magyarországon évtizedek óta vissza-visszatérő vita zajlik arról, hogy a gyerekvállalás inkább anyagi előnyt vagy hátrányt jelent a családok számára.
Az önvezető járművek a közlekedés, az ipar és a mindennapi élet egyik legígéretesebb technológiai fejlődési irányát jelentik.
Miközben a napelemekre sokan a jövő zálogaként tekintenek, kevesen tudják, hogy a használatuk nemcsak lehetőségeket, hanem kockázatokat is hordoz magával.
A magas infláció és a gazdasági bizonytalanság ellenére a műtárgypiac továbbra is élénk: a kvalitásos darabok iránt mindig van kereslet.
Soha nem látott vagyonátruházás zajlik a világban: 2025-ben a fejlett országok lakói mintegy 6 billió dollárnyi örökséghez jutnak, döntően a baby boomer generáció jóvoltából.
Sokan bele sem gondolnak, de a padláson porosodó régi tévé vagy a konyhában álló régi hűtőszekrény nemcsak kellemetlen tehertétel, hanem kisebb bevételi forrás is lehet.
A magyarok többsége csak akkor találkozik vele, amikor már baj van – pedig az adószakértő munkája sokkal több egyszerű „tűzoltásnál”.
Magyarországon már több vidéki térség is kísérletet tett arra, hogy saját, közösségi pénzzel ösztönözze a helyi gazdaságot.
Az elmúlt hónapokban egyre erősebbek azok a félelmek, miszerint Oroszország a következő években akár közvetlen katonai konfliktusba is sodródhat a NATO-val.
A LEGO soha nem megy ki a divatból – sőt, Magyarországon egyre szélesebb rétegeket hódít meg, a gyerekektől a gyűjtőkön át egészen a felnőtt rajongókig.
Bár a hivatalos statisztikák szerint Magyarországon kifejezetten alacsony a munkanélküliségi ráta, a munkaerőpiac valóságát közelebbről vizsgálva már korántsem ilyen kedvező a kép.
Tavaly áprilisban lépett életbe az a kormányrendelet, amely gyökeresen átalakította a pedagógusok teljesítményének értékelését.