0 °C Budapest
London, Egyesült Királyság - Károly király portréja a húsz- és ötfontos bankjegyeken.

Kamatvágást jelentett be a brit jegybank: ezzel indokolták a döntést

2025. december 18. 20:48

Negyedszázalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot a Bank of England, válaszul a tartósan gyenge brit gazdasági teljesítményre és a magas munkanélküliségre.

A brit jegybank csütörtöki döntésével mintegy hároméves mélypontra süllyesztette az alapkamatot. A lépés célja, hogy enyhítse a gazdaság lassulásának és a feszült munkaerőpiaci helyzetnek a hatásait. A kamatvágást a friss inflációs adatok is támogatták: az árnyomás novemberben nyolc hónapos mélypontra esett, a fogyasztói árindex pedig az októberi 3,6 százalékról 3,2 százalékra mérséklődött - írja az Euronews.

A mostani döntés némi levegőhöz juttathatja Rachel Reeves pénzügyminisztert és Keir Starmer miniszterelnököt is, akik eddig nem tudták teljesíteni gazdaságélénkítő ígéreteiket. Elemzők szerint ebben szerepet játszott a munkáltatói járulékok idei emelése, valamint a brexit beruházásokra és külkereskedelemre gyakorolt, elhúzódó negatív hatása.

Az amerikai vámokkal kapcsolatos bizonytalanság és a minimálbér emelése ugyancsak óvatosságra intette a vállalatokat az új munkaerő felvételekor, miközben a termelékenység továbbra is gyenge. A legfrissebb adatok szerint a brit gazdaság októberben 0,1 százalékkal zsugorodott, ugyanúgy, mint a harmadik negyedév egészében, és az elmúlt hét hónapból mindössze egyben volt növekedés.

Bár az infláció lassulása mozgásteret adott a jegybanknak, hogy jobban a növekedés támogatására összpontosítson, az árnyomás még mindig meghaladja a kitűzött célt. Claire Lombardelli, a Bank of England alelnöke a héten arra figyelmeztetett, hogy a bérdinamika mérséklődése ellenére továbbra is számolni kell inflációs kockázatokkal.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az ING elemzői már a csütörtöki ülés előtt további két kamatcsökkentést valószínűsítettek 2026 februárjára és áprilisára.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?